Logo

Ébresztő!!!

Hosszabbítás után, 5:4-es vereséget szenvedett csapatunk a Ferencvárostól. Az eredmény remélhetőleg felrázza játékosainkat, akik fejben már befejezték a középszakaszt. Visszatekintve az elmúlt hetek mérkőzéseire megállapíthatjuk, hogy a jó eredmények ellenére összesen kétszer játszottunk jól (a Dab elleni hazai és a Fehérvár elleni idegenbeli meccsen), a többi győzelem nem párosult jó teljesítménnyel. A sorozatos győzelmek elhitették a csapattal, hogy elegendő a befektetett munka, az eredmények „maguktól” jönnek.

A tegnapi mérkőzéshez is így álltunk hozzá; Popovicsot és Fodor Csanádot a sérülések ellenére a junior meccsre neveztük, egy ifi kapust ültettünk a padra, 15 (+2) játékost neveztünk. (Ha már említettük a junior meccset; csapatunk – hosszabbítás után – 2:1-re nyert Dunaújvárosban).

A történethez hozzá tartozik, hogy így is nyerhettünk volna, végig vezettünk, de a Fradi elhitte, hogy egyenlíthet és ez – két perccel a vége előtt – sikerült is. A hosszabbításban pedig 8 másodperc alatt gólt lőttek, ami jól mutatja csapatunk dekoncentráltságát.

A pozitívuma a mérkőzésnek, hogy így is növeltük az előnyünket, de ami ennél fontosabb; tükröt tartott a csapat elé, megmutatva: ennél több kell.

Pénteken a Jégpalotában visszavághatunk a Ferencvárosnak, vasárnap pedig a Dab ellen ismét a legjobb formánkat kell mutassuk.

Oszd meg!
  • Print
  • Digg
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Twitter
  • iwiw
Egyesület GP 3p 2p 1p 0p +:- P
Vasas HC 13 9 0 1 3 64:30 34
Dab.Docler 13 9 1 0 3 71:30 33
Miskolci JJSE 13 6 1 1 5 59:52 21
FTC-Orangeways 13 4 2 2 5 52:56 20
Sapa Fehérvár AV19 13 4 1 1 7 41:48 15
Újpesti TE 13 2 0 0 11 31:102 6
TÁMOGATÓINK:
marczi skate
suzuki haz
Sodexo
budapesti gyogyfurdok_szurke
Lokalogo