Logo

Csoda a jégen (Zele beszámolója)

Ezúton jelezném, hogy a címet plagizáltam (az 1980-as olimpiai győztes amerikai válogatottról szóló film címe volt ez), de a mérkőzés végén ez jutott eszembe a lelátón, lássuk miért is. Szuperrangadóként aposztrofáltuk a mérkőzést előzetesen itt a honlapon, amely meg is szolgálta a minősítést. Nagy iramú, fordulatos meccset vívott a két csapat, amely a semleges nézők igényeit is kielégítette, bár gondolom a hazai szurkolóknak annyira nem tetszethetett a derbi, a végkifejlet miatt.

Már egy órával a mérkőzés kezdete előtt megérkeztünk a dunaújvárosi csarnokba, így a bemelegítést is megtekintettük. Ismert volt, hogy a kapunkat Kiss Tamás fogja védeni, ettől függetlenül Rajna Miklós is erősen bemelegített, amelynek a későbbiekben különös jelentősége lett. Ezen túlmenően annyi változásról értesültünk még, hogy a második sorba Fodor Csanád került Somogyi Balázs helyére, ő pedig Berta Ákossal és Libor Pavlissal alkotta a harmadik sort, végül Popovics Patrik átkerült a negyedik sorba. A mérkőzés előtt beszélgettünk a DAB szurkolókkal is, akikkel közösen találgattuk, hogy mi várható a rangadón (enyhén bizakodóak voltak egyébként). A nézők lassan gyülekeztek, de a kezdésre a vártnál kevesebb, csak mintegy 450 néző gyűlt össze a lelátóra, közte egy maroknyi, de annál lelkesebb Vasas szurkoló (megerősítve csíkszeredai hokibarátokkal).

I. harmad

A mérkőzés nem a mi kedvünk szerint indult, hiszen Marko Makinent már az első percben kiszórták a bírók durva játékért (kissé szigorúan), az emberelőnyből pedig alig egy perc múlva betalált a Dunaújváros (Galanisz révén). Ez meg is adta az első harmad alaphangját, a DAB ugyanis sokkal gyorsabban korcsolyázott ekkor, mi pedig sokszor csak kerestük a korongot, egész egyszerűen átszáguldottak rajtunk, nem találtuk ennek a játéknak az ellenszerét. Próbálkoztunk persze, de a gyors kontrákból folyamatosan veszélyeztetett a DAB-Docler, a testjátékunk pedig inkább szabálytalanságokban merült ki. Ennek megfelelően a 7. percben Metcalfe, majd a 14. percben Azari révén már három gól volt a Dunaújváros előnye, eldőlni látszott a mérkőzés. Sőt, a 17. percben egy késleltetett kiállításból (Marko Makinen második büntetése volt) negyedszer is kapunkba került a korong, de Halassy játékvezető nem adta meg a gólt, mondván, már lefújta Kiss Tamás koronghoz érésekor az akciót (vitatható a dolog, mert Tamás kesztyűjéből kipördült a pakk, és így került az a hálóba). Így háromgólos hátrányunkkal fejeződött be az első játékrész, reménytelennek tűnő helyzetben. Még a legvérmesebb Vasas szurkolók sem igazán bíztak a jobb folytatásban. Az első harmad végén maximum Sevela kapueltolásai miatt elmaradt kiállításokat reklamálhattuk, de egyértelműen fölénk nőtt a sokkal gyorsabb és erőszakosabb DAB.

Dab-Docler – Vasas HC 3:0

II. harmad

Kiss Tamásnak sajnos nem sikerült elkapni a fonalat, így Kurkinen mester kapuscserére szánta el magát a szünetben, így Rajnával a kapuban folytattuk a mérkőzést (itt játszott döntő szerepet Rajna erőteljes melegítése a mérkőzés előtt). Szerencsére nem csak ez volt az egyetlen változás, csapatunk sokkal harcosabban, keményebben folytatta a mérkőzést, több lett a test-test elleni ütközés, amellyel sikeresen megállítottuk az újvárosi akciókat, amikor pedig már ez sem volt elég, Miki lehúzta a redőnyt, egész egyszerűen nem lehetett neki betalálni. A taktikai változás hamar meghozta az eredményét, a 23. percben Berta Ákos egy gyors akció végén megszerezte szépítő találatunkat. A lelátón lévő szurkolók és a csapat is megérezte a halvány reménysugárt. Kemény küzdelem kezdődött, amelyben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de ekkor már egy másik Vasast látott a közönség. Nem volt elveszett korong, a játékosok kisegítették egymást, és bár nem játszottunk igazán jól, hatalmas lelkesedéssel küzdöttünk. Ez pedig meghozta gyümölcsét, a 36. percben – már ekkor a mezőny legjobbja – Makinen egy kapu előtti kavarodásból betalált. Az indulatok a tetőfokára hágtak, Sevelát két embernek kellett lefogni, azért, nehogy fizikai elégtételt vegyen a játékvezetőn. A kapuvédő azt reklamálta, hogy a gól előtt megütötték (a szünetben a felvétel megtekintése alapján azt mondhatjuk, hogy szabályos volt a gól), a játékvezető viszont elvesztette a kontrollt, így csak 10 perc fegyelmit (a végleges helyett) adott a kapusnak (a büntetőpadra pedig senki nem ült le!). Csapatunk megérezte a lehetőséget, és a 39. percben egy csodálatos tili-toli végén, Gergely Csaba révén kiegyenlített, óriási ováció fogadta a Vasas szurkolók részéről a szinte hihetetlen változást. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Rajna Miklós óriási védésekkel tartotta a meccsben csapatunkat, többek között két 2 az 1-es megindulás során is bravúrral hárított. Így a letargikus első harmad után, a másodikban fantasztikusan küzdő csapat láttán, bizakodva indultak szurkolóink a rekedt torkokat enyhíteni egy korsó sörrel.

Dab-Docler – Vasas HC 3:3

III. harmad

Az utolsó játékrészben csapatunk ott folytatta, ahol az előző harmadban abbahagyta. Továbbra is keményen küzdöttünk, nem hagytuk a DAB játékosokat kibontakozni, amikor pedig lehetőség nyílt, úgy gyors támadásokat vezettünk, amelyből a 46. percben újra betaláltunk. Fodor Szabolcs (aki már két gólpasszt is adott) egyedül ugrott ki középen, megcsinálta a cselt és Sevela mellett a hálóba helyezett. A lelátón hitetlenkedő újvárosi szurkolók nézték az örömittasan ölelkező Vasas játékosokat. Az első harmad után hihetetlennek tűnt, hogy a vendégcsapat megfordítja az állást. A maroknyi Vasas szurkoló pedig, ekkor már a lelátó kerítéséről buzdította a csapatot. Sok volt még hátra, de valahogy nem lehetett érezni a Dunaújvárosban az újabb fordulatot. Két emberelőnyt is kaptak pedig, a Vasas viszont rutinosan védekezett, és igazi veszély ritkán alakult ki Rajna kapuja előtt, de ha mégis, akkor a kapuvédő őrületbe kergette a dunaújvárosi csatárokat. Az 59. percben Galanisz óriási taktikai hibát vétett, bottal akasztás miatt kétperces büntetést kapott, így az utolsó pillanatok izgalommentesen folytak le, annak ellenére, hogy MacCallum tréner levitte kapusát is.

Dab-Docler – Vasas HC 3:4

Elmondható a mérkőzésről, hogy egy teljesen kilátástalan első harmad után, csapatunk összeszedte magát, és bár nem játszott igazán jól, küzdőszellemből kiválóra vizsgázott, és ez bizakodásra adhat okot a későbbiekre. Szurkolói szempontból a Vasas-szív és akarat győzelme volt ez, amely reméljük, további híveket szerez csapatunknak.

A mérkőzés hőse: Ezúttal két játékosnak megosztva adjuk a címet. Marko Makinen góljával, gólpasszaival és kérlelhetetlen mezőnyjátékával érdemelte ki a címet. Finn légiósunk az elmúlt időszakban folyamatosan a legjobbak között van. Kiváló igazolásnak bizonyult, a már rövid idő alatt a szurkolók nagy kedvencévé vált óriás. A megosztott cím másik győztese Rajna Miklós, aki egy rosszul sikerült miskolci mérkőzés és egy kihagyott első harmad után igazi tartást adott csapatunknak. Egyértelmű volt, ha még egy gólt kapunk, akkor elmegy az egész mérkőzés. Kapusunk ezzel a teherrel állt be az első szünet után, és egészen elképesztő bravúrok bemutatásával a mérkőzés végéig megőrizte kapunkat. További sikereket kívánunk nekik!

Oszd meg!
  • Print
  • Digg
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Twitter
  • iwiw
Egyesület GP 3p 2p 1p 0p +:- P
Vasas HC 11 8 0 1 2 60:25 31
Dab.Docler 11 8 1 0 2 63:23 30
FTC-Orangeways 11 4 2 2 3 43:43 20
Miskolci JJSE 11 4 1 1 5 43:46 15
Sapa Fehérvár AV19 11 3 1 1 6 35:41 12
Újpesti TE 11 1 0 0 10 24:90 3
TÁMOGATÓINK:
marczi skate
suzuki haz
Sodexo
budapesti gyogyfurdok_szurke
Lokalogo