Logo

Heroikus csatában maradtunk alul a HSC-vel szemben

Nem sikerült a döntőbe jutás a MOL-ligában, így elvesztettük a lehetőségét annak, hogy megvédjük bajnoki címünket. A pénteki mérkőzésen 0-0-val zárult a 60 perc és az előző 2 mérkőzéshez hasonlóan ismét ráadás következett. A tegnapi összecsapást Hruby döntötte el a 63. percben egy kékvonalas bombával.

A mai mérkőzésre kilátogató mintegy 1100 néző hasonlóan látványos, küzdelmes összecsapást láthatott. Az első harmadban ezúttal sem sikerült betalálniuk a csapatoknak, mégis érzékeny veszteség érte a Vasast. Szappanos egy szerencsétlen ütközés után lent maradt a jégen és már nem is tudta folytatni a játékot. A pontos diagnózis még nem ismert, valószínűleg térdszalag szakadást szenvedett a játékos. A II. harmadban már megzörrentek a hálók. A 26. percben Sikorcin szerezte meg a vezetést a vendégeknek, amit Sabol kettős emberelőnyből egalizált. Így 1-1-es döntetlent követően mehettek a szurkolók a büfébe a II. szünetben. Aki azonban nem sietett vissza lemaradhatott a hazaiak vezető góljáról. Somogyi a III. harmad 51. másodpercében jutatta előnyhöz a piros-kékeket. A szeredai együttes bombaformában lévő első sora a 48. percben egyenlített. Novak lövését még védte Rajna, de a kipattanót ismét kapura tette a szlovák támadó, amit ellen már nem volt ellenszere a kapusnak. Az eseményeknek azonban ezzel nem volt még vége, hiszen Pavlis a bal oldali bedobókörből lőtte ki a hosszút, így 6 perccel a vége előtt ismét úgy nézett ki, hogy lesz 5. meccs. A mérkőzés legjobbja, Novak azonban másképpen gondolta. Egy, a gólvonal előtt keresztül csúszó korongot pofozott a hálóba, így a két együttes 4. mérkőzésén, jöhetett a 4. hosszabítás. A ráadásban végig veszélyesebb Csíkszereda többször eldönthette volna a találkozót, de egészen az utolsó percig úgy nézett ki, hogy nem sikerül, mikor jött Sikorcin, és a párharc egyik legkiemelkedőbb játékosa a kékről irgalmatlan erővel lőtte ki a bal felső sarkot. Ezzel a találattal a HSC Csíkszereda megszerezte a 3. győzelmet, így a vendégek jutottak a döntőbe.

A Vasas HC együttese a MOL-ligában a 4. helyet szerezte meg.

Risto Kurkinen: Nagyot küzdött a csapatom és többször úgy nézett ki, hogy megszerezhetjük a győzelmet, de sok helyzetet kihagytunk, amit nem úsztunk meg büntetlenül. Szerettünk volna 5. meccset játszani, de most nem jött össze. Gratulálunk a Csíkszeredának, nagyszerű ellenfelek voltak.

Oszd meg!
  • Print
  • Digg
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Twitter
  • iwiw
1 : 1
Korábbi mérkőzések: (2:4, 5:4)
Következő mérkőzés: 2011. 01. 19. 18:00, Dunaújváros
További párharcok állása:
Dab.Docler - HSC Csíkszereda: 1:1
Egyesület GP 3p 2p 1p 0p +:- P
Vasas HC 0 0 0 0 0 0:0 6
Dab.Docler 0 0 0 0 0 0:0 4
FTC-Orangeways 0 0 0 0 0 0:0 2
Miskolci JJSE 0 0 0 0 0 0:0 0
Sapa Fehérvár AV19 0 0 0 0 0 0:0 0
Újpesti TE 0 0 0 0 0 0:0 0
TÁMOGATÓINK:
marczi skate
suzuki haz
Sodexo
budapesti gyogyfurdok_szurke
Lokalogo