Logo

1 sima, 1 fordított. Senki nem szerzett előnyt a szeredai meccseken

2 mérkőzés után is teljesen nyílt a továbbjutás kérdése a MOL-liga elődöntőjében. A látottak alapján azt mondhatjuk, hogy teljesen igazságos 1-1-es döntetlennel folytatják a csapatok a párharcot Budapesten, pénteken. De mi is történt valójában.

A hétfői mérkőzés 2-2-es döntetlennel végződött és mivel a hosszabítás sem hozott döntést, jöhettek a büntetők. De mi történt addig? Bencze és Sille ott folytatták, ahol az utolsó mérkőzésükön abbahagyták. Előbbi 20, utóbbi 10 percet érő szabálytalansággal mutatkozott be. Ezt követően már a hokié volt a főszerep. Rákapcsoltak a hazaiak és Hurtaj illetve Moldován találataival 2-0-ás előnyre tettek szert. A 2. harmadban Pavlis hozta vissza a reményt a vendégeknek, így nyíltsisakos küzdelemre volt kilátás a 3. harmadban. Az erejükkel egy fokkal jobban gazdálkodó piros-kékek az 51. percben Somogyi találatával egyenlítettek. A hosszabításban itt is, ott is veszélyben forogtak a kapuk, de további gól már nem született. A szétlövésben Sikorcin találata döntött, így a HSC várhatta előnyben a másnapi mérkőzést

HSC Csíkszereda – Vasas HC 3-2 (1-0; 1-1; 0-1; 0-0; 1-0)

Az első összecsapáson kisebb sérülést összeszedő Szirányi vállalta a játékot és visszatért a csapatba Gröschl Tamás is, aki letöltötte 4 meccses eltiltását. Sportszerű keretek közt folyt a játék, a külföldről érkező játékvezető kézben tartotta a mérkőzést. Somogyi a 12 percben volt eredményes, amivel a Vasas először a párharc folyamán előnybe került és 1-0-és vezetéssel mehetett öltözőbe. A II. harmad elején Sikorcin egyenlített, aki Somogyihoz hasonlóan a 2. gólját szerezte a párharcban. Majd két légiós, a szeredai Novak, illetve a káposztásmegyeri Sabol gólja után 2-2-es döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A III. harmad álomszerűen indult a székely csapat számára. Bíró és (ismét) Sikrocin váltott gólra 1-1 emberelőnyt, amivel látszólag biztos vezetésre tett szert a HSC. A Vasas jégkorongozói azonban, az előző naphoz hasonlóan, most is bebizonyították, hogy jó erőben vannak és vissza tudnak kapaszkodni -2 gólról. Szirányi és Gergely volt eredményes egyenlő létszámban, azaz ismét jöhetett az 5 perces hosszabítás. Ami, hasonló izgalmakat hozott az előző naphoz…gól nélkül. Ezúttal azonban a vendégek felé billent a mérleg nyelve. Sabol döntő találata egyszersmind azt jelenti, hogy 1-1-es döntetlennel várhatják a csapatok a 2 káposztásmegyeri csatát.

Kurkinen mester elégedett lehet az eredménnyel, hiszen az eredeti cél az volt, hogy 1 mérkőzést megnyerjenek a 2 szeredai összecsapásból. Most már a Vasas HC-nél van a pályaelőny. Pénteken, szombaton kiderül, tudnak-e élni vele.

HSC Csíkszereda – Vasas HC 4-5 (0-1; 2-1; 2-2; 0-0; 0-1), a párharc állása 1:1

Következő mérkőzések:

Január 7., péntek: Vasas-Csíkszereda, Jégpalota 19:00

Január 8. szombat: Vasas-Csíkszereda, Jégpalota 17:30

Oszd meg!
  • Print
  • Digg
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Twitter
  • iwiw
4 : 1
Korábbi mérkőzések: (4:2, 4:5, 2:1, 5:2, 2:1)
További párharcok állása:
Dab.Docler - HSC Csíkszereda: 1:4
Egyesület GP 3p 2p 1p 0p +:- P
Vasas HC 0 0 0 0 0 0:0 6
Dab.Docler 0 0 0 0 0 0:0 4
FTC-Orangeways 0 0 0 0 0 0:0 2
Miskolci JJSE 0 0 0 0 0 0:0 0
Sapa Fehérvár AV19 0 0 0 0 0 0:0 0
Újpesti TE 0 0 0 0 0 0:0 0
TÁMOGATÓINK:
marczi skate
suzuki haz
Sodexo
budapesti gyogyfurdok_szurke
Lokalogo