Éppen 25 éve, 1985. november 10-én lett az akkori Újpesti Dózsa jégkorong-csapatának masszőre Prohászka Zoltán. A népszerű Prohi azóta végigjárta hivatása ranglétráját, dolgozott olimpián és A csoportos jégkorong-világbajnokságon, célja, hogy szakmáját mindig a legmagasabb szinten űzze.

Prohi első állomása masszőrként az Újpesti Dózsa volt, majd sportágat váltott, dolgozott a női és a férfi röplabda-válogatottnál. Élete egyik legnagyobb élménye azonban a birkózókhoz kötődik, hiszen velük volt kint 1996-ban az atlantai olimpián. – Azt hiszem, az volt a pályám csúcsa, egy olimpián részt venni hatalmas dolog – meséli Prohi. – Rögtön után a második legnagyobb élményem a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokság, bár a jégkoronghoz fűződő szoros viszonyom miatt lehet, hogy egy szinten van a kettő – mosolyogja el magát a viccgyártóként is népszerű Prohi, aki sportmasszőri munkája mellett arra is nagyon büszke, hogy ezt a számára lenyűgöző hivatást már oktatja is. – 25 éves tapasztalatom azt mondatja velem, hogy ezt a hivatást csak az űzheti jól, aki folyamatosan képzi magát, aki nem kényelmesedik el. Én a mai napig tanulok, ha valamiben nem vagyok biztos, rögtön utánanézek, nem tehetjük meg, hogy megelégszünk azzal, amit tudunk. A másik titkunk az, hogy hamar ki kell ismernünk minden sportoló sajátosságát. Más erővel kell hozzányúlni az egyikhez, és más kézzel a másikhoz, nincs két egyforma alanyunk. Prohi karrierje során számos sportoló megfordult a kezei között, de egyet sem akar kiemelni közülük, mint kedvencet. Mindegyikükben van olyan tulajdonság, amit szeretni lehet, vagy azt, hogy jó az izomzata, vagy azt, hogy jó fej, esetleg azt, hogy humoros vagy kedves. Ám miközben átgondolta a 25 év legfontosabb mozzanatait, egy nevet mégis megemlített. – 1993-ban egy birkózóversenyen történt, hogy a sportág legendája, a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenkétszeres Európa-bajnok Alekszander Karelin megsérült – emlékszik vissza a történtekre. – Nem volt ott a gyúrójuk, ezért én rohantam oda hozzá, lejegeltem, bekötöztem, elláttam a lábát. Ettől kezdve nem tudtam előre köszönni neki, ahányszor találkoztunk, már méterekkel előbb kiáltotta: Hello, Prohi! és ugyan nem szeret fényképezkedni, velem hajlandó volt összeállni egy közös fotóra. A masszőr, aki a jégkorongidény szüneteiben autóbuszsofőrként dolgozik, igazi otthonra talált a Vasas HC-nál, mint mondja, már olyan jól ismeri a fiúkat, hogy ránézésre kitalálja, mi a bajuk, mi bántja őket. – Nagyon szeretem ezt a brigádot – érzékenyül el Prohi –, jó, hogy velük ünnepelhetem a 25 éves évfordulómat.